Epres- mascarponés kosárkák
1 tekercs leveles tészta
25 dkg mascarpone
2 tojás
2 ek tejföl
3 ek kókusz cukor
1 lapos ek Bio tönkölybúza fehérliszt
2 lime reszelt héja 35 dkg eper
Elkészítés: Melegítsük elő a sütőt.
Verjük fel a tojást.
A leveles tésztát kitekerjük, és egy derelye vágóval, vagy késsel, négyzeteket vágunk. Ezeket belehelyezzük a szilikonos muffin formába és óvatosan belenyomkodjuk. Ha nincs szilikonos muffin sütőnk, akkor vékonyan kenjük ki kókuszzsírral, vagy vajjal.
Majd egy ecset segítségével megkenjük tojással.
A mascarponét a maradék tojással, tejföllel, cukorral, liszttel simára keverjük, egy habverővel, majd reszeljük bele a lime héját. Ha elkészültünk tegyük félre.
Ezt követően, az eper szemeket (tegyük félre egy pár darabot a díszítéshez) vágjuk félbe, negyedekbe, és ezt is félbe.
Majd keverjük bele a mascarponés krémbe az eperszemeket, de ezt már egy keverő lapáttal óvatosan forgassuk össze.
Ha elkészültünk, kanalazzuk az epres krémet a muffinba elhelyezett tésztába, és süssük kb. 20-25 percig. Ez alatt a mascarponés krém kissé megszilárdul, megkocsonyásodik. Ha elkészültek az epres kosárkák, akkor hagyjuk kihűlni teljesen. Ezt nem kell hűteni, mert akkor a leveles tészta megszívja magát, de amúgy sem fog maradni belőle…:)
Tálalásnál eperrel és porcukorral meghintve kínáljuk.
Jó étvágyat!
Klarissza