Jó tudni! Grillezés - grill party
2017. augusztus 03. írta: Klarissza24

Jó tudni! Grillezés - grill party

Csirkemell pácolása, sütése, grillezése


Tippek, trükkök és receptek - Így lesz omlós, szaftos a csirkemell


A szakácsok, köztük én is, azért szeretjük, a csirkemellet, mert olyan nekünk, mint a festőnek az üres vászon. Bármi megtörténhet vele, bármi kisülhet belőle. Csak egy valami nem eshet meg vele, hogy száraz maradjon, tehát nem szabad túlsütni.

Akár frissen vásárolt, akár mélyhűtött hússal dolgozzunk, a felesleges nedvességet mindig itassuk le papírtörlővel, mert akkor nem képződik egy vékony, kopogós-ropogós réteg.

A hűtőből kivett húst sose tegyük rögtön a forró olajba, mert a nagy hőmérsékletkülönbség sem tesz jót a végeredménynek. Várjuk meg, amíg szobahőmérsékletű lesz.

Ha sütjük, csak egyszer fordítsuk meg, és akkor se szúrjunk bele késsel, villával, mert elillan a szaftja, hanem húscsipesszel fordítsuk meg.

Sokkal szaftosabb és finomabb is lesz a csirkemell, ha sütéskor az olaj mellett legalább fele részben vajat használunk.

Ha sütés után, a tálalás előtt 5-8 percre letakarjuk fóliával, akkor is sokkal szaftosabb lesz a hús, mivel gyakorlatilag egy kicsit gőzfürdőzik, az ízek jobban átjárják, ez minden húsra vonatkozik.

A 6%-os sóoldat használata is egyszerű és minden esetben bevált módszer. 1 liter vízhez 6 dkg sót adunk, ebbe tesszük feldolgozás előtt  a csirkemellet legalább 2-3 órára, de akár egy éjszakára is. Adhatunk hozzá frissen facsart narancslevet - isteni ízt ad a húsnak, de akár kevés fehér bort, konyakot - attól függően, milyen íz világot képvisel a kiszemelt recept. A sóoldatból kivéve papírtörlővel leszárítjuk, majd a recept szerint elkészítjük.

A csirkemellnek nincs jellegzetes íze, így nagyon jól pácolható. A közismert fokhagymás tejes pácon kívül adok egy pár ötletet a pácoláshoz. A pác lehetőleg lepje el a csirkehúst, és legalább egy - de ha lehet több - órát mártózzon benne hús.


WHISKYS-MUSTÁROS PÁC
Hozzávalók:
4 evőkanálnyi az alábbi hozzávalókból:
whisky
mustár
barna cukor vagy méz
olívaolaj
2 szál zöldhagyma, vékonyra karikázva

SÓS-VIZES-FŰSZERES PÁCLÉ
Hozzávalók:
egy evőkanál só
egy evőkanál cukor
fél citrom leve
2 gerezd fokhagyma
Elkészítés:
Fűszerek ízlés szerint: szemes bors, chili, zöldfűszerek, koriandermag, kömény stb. és annyi víz, amennyi éppen ellepi a húst.

KELETI JOGHURTOS PÁC
Hozzávalók:
2,5 dl natúr joghurt
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál kurkuma
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál őrölt chili


MENNYEI CSIRKEMELL
Hozzávalók:
4 csirkemellfilé
2 evőkanál
2 evőkanál vaj
2 teáskanál dijoni mustár
2 evőkanál konyak
egy narancs frissen facsart leve
1 nagy csokor petrezselyem, apróra vágva
2 dl tejszín
2 teáskanál finomliszt
csipet frissen őrölt fekete bors
Elkészítés:
A csirkemellet enyhén klopfoljuk, majd az olaj és vaj keverékén hirtelen megsütjük. (oldalanként kb. 3-4 perc). A húst kivesszük a serpenyőből, fóliával letakarjuk. A tejszínben simára keverjük a lisztet. A visszamaradt zsiradékhoz hozzáadjuk a többi hozzávalót a petrezselymen kívül, lassú tűzön simára keverjük. Amikor a szósz sima, hozzáadjuk a petrezselymet is, majd a húsra öntjük. Mazsolás rizs illik hozzá.

SPENÓTOS-FETA SAJTOS CSIRKEMELL TEKERCS
Hozzávalók:
4 szelet csirkemell filé
15 dkg lehetőleg friss spenót
10 dkg feta sajt
6 dkg krémsajt
2 evőkanál olaj
4 szelet bacon
só, frissen őrölt fekete bors
Elkészítés:
A friss spenótot egy percre forró vízbe dobjuk, majd lecsepegtetjük.
A csirkemellet 3-4 mm vékonyra klopfoljuk. Megkenjük krémsajttal, meghintjük spenóttal, majd rámorzsoljuk a feta sajtot. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A csirkemellet felgöngyöljük, majd rátekerünk minden darabra egy-egy szelet bacont, és megtűzzük fogpiszkálóval. Meglocsoljuk olívaolajjal és 200 fokos sütőben 25 perc alatt készre sütjük.


PAPLANOS CSIRKE
Hozzávalók:
4 szelet csirkemell
4 szelet prágai sonka
25 dkg gomba
1 közepes fej lila hagyma
4 gerezd fokhagyma
1 csomag leveles tészta
1 tojás
1 csokor apróra vágott petrezselyem
só, frissen őrölt fekete bors
liszt a szóráshoz
2 evőkanál olaj
2 evőkanál vaj
Elkészítés:
A csirkemellet papírtörlővel szárítsuk le, majd grillserpenyőben egy kevés olaj-vaj keverékén süssük meg mindkét oldalán. Szedjük tányérra és fedjük le fóliával. A maradék zsiradékra dobjuk rá a felkockázott hagymát, apróra vágott gombát és a zúzott fokhagymát, és addig pároljuk, amíg elfő a leve. ekkor hozzákeverjük a fűszereket. A csirkemellre ráhalmozzuk a gombás ragut, és feltekerjük, majd köré tekerünk egy-egy szelet sonkát. A leveles tésztát négy akkora részre vágjuk, hogy körbeérje majd a göngyölegeket. Megszurkáljuk villával, hogy a gőz távozni tudjon. Betekerjük a göngyölegeket a tésztába, minden oldalról lezárjuk. A tetejét megkenjük a felvert tojással. Sütőpapírral bélelt sütőtálba rakjuk, és előmelegített, 220 fokos sütőben kb. 20 perc alatt pirosra sütjük. Forrás

 

Ha tetszett a cikk és a recept, kérlek, oszd meg másokkal is, hisz az egészség mindenkié… Köszönöm

 

További receptekért, tippekért, érdekességekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:
https://www.facebook.com/mediterranetelek.klarissza

 

Jó étvágyat és jó egészséget!
Klarissza

 

 

süti beállítások módosítása