Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával...
2015. szeptember 19. írta: Klarissza24

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával...

Próbáltad már?

 

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával

 

Ennek a levesnek a hatására, azonnal helyreáll az egyensúly és kerekké válik a világ…, mindig mondta a Nagyi… Főleg ha fájt a hasunk, csinált mindig köménymaglevest csurgatott tojással és pirított zsemlekockával…

 

 Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával3

 

Gyermekkorom egyik meghatározó klasszikus levese, a húsleves után, hiszen anyukám is rengetegszer készítette, de merem állítani, hogy ez a szegények levese is volt akkoriban, a szüleink idejében…

 

Apukám is mesélte, hogy öten voltak testvérek, és gyerekkorukban, volt úgy, hogy nem volt mit enniük és kimentek a földekre a gyerekek és káposztát loptak, és azt ették, nyersen, hogy ne éhezzenek, vagy a száraz kenyeret ropogtatták a padláson…

 

Ha pedig egy ilyen finom levest tudott főzni a Nagyi, akkor már boldogok voltak, a mennyországban érezték magukat, csak úgy kanalazták a levest, mintha az életük múlott volna rajta, sőt ha tehették repetáztak, ezt tartották az ünnepi levesnek a háború idején…

 

 Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával4

 

Visszatérve a mai napig is kiváló hatása van ennek a finom levesnek, ha például sokáig megterhelő/nehezebb ételeket eszünk, nem árt utána lazításként, egy ilyen köménymaglevest enni…, vagy ha fáj a hasunk/gyomrunk érdemes elkészíteni, mert rendbe tudja tenni az emésztésünket is…

 

 Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával7

 

A nemes egyszerűsége és annál jobban az íz világa varázsol el bennünket, isteni finom és tényleg helyreáll az egyensúly, ahogy a Nagyika mondta…, mert neki mindig igaza volt… :)

 

 Szóval ennek a levesnek itt a helye a blogomba, az emlékek miatt, és hogy a fiatalok is ismerjék meg, ennek a levesnek a jótékony hatását... :)

 

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával8

 

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával
Hozzávalók:

3 ek kókuszolaj
2 kk egész köménymag
2 ek Bio tönkölybúza fehérliszt
3 kk Kalocsai pirospaprika
2 liter forró víz
1 közepes fej vöröshagyma
1 közepes gerezd fokhagyma
1 db marhahúsleves kocka
1 db babérlevél
½ kk Himalája só –(ízlés szerint, ki mennyire sósan szereti, lehet több is, de lehet, hogy esetleg nem is kell ennyi bele, hanem elég a marhahúsleves kocka sóssága)

2-3 db tojás – ízlés szerint, ki mennyire tojásosan szereti

2 db szikkadt zsemle vagy kenyér

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával6

Elkészítés:
Az kókuszolajon megpirítjuk a köménymagot, míg pattogni kezd.

Rátesszük a lisztet, kicsit megpirítjuk. A tűzről lehúzva hozzáadjuk a pirospaprikát, elkeverjük, és felöntjük 2 liter forró vízzel.

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával2

Visszatesszük a tűzre, és hozzáadjuk, negyedekbe vágott, tisztított vöröshagymát, a leveskockát, babérlevelet és belereszeljük a fokhagymát.

Egy pici sóval ízesítjük és kb. 15-20 percig főzzük. Amikor letelt az idő, átszűrjük a levest, (sok felnőtt és gyerek sem szereti egészben a köményt, de ha imádod, nem kell leszűrnöd, csak a hagymát távolítsd el belőle) és visszatesszük a tűzre.

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával5

Két/három tojást egy csipet sóval egy tálban felverünk, és a forrdogáló levesbe csurgatjuk/öntjük szép lassan, úgy hogy közben kevergetjük a levest.

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával9

Két darab szikkadt zsemlét felkockázunk és sütőben megpirítjuk, ha nincs zsemle, akkor jó a kenyér is, de ha lusták vagyunk és nagyon az egyszerűséget vesszük figyelembe, és kenyérrel csináljuk, akkor a pirítós sütőn megsütjük és felkockázzuk, a kenyeret. :) Volt már úgy, hogy nem volt otthon se szikkadt zsemlém, se kenyerem, így fogtam magamat és a Bio puffasztott búza vagy rizzsel ettem, azt kockáztam bele a levesembe... :) 

A kész finom nagyi köménymaglevesét csurgatott tojással, pirított zsemlekockákkal és apróra vágott zöldhagymával megszórva kínáljuk kedves családunknak.

 

Ha Te is ettél gyerekkorodban köménymaglevest-csurgatott tojással és pirított zsemlekockával és szereted is, akkor lájk az oldalt... :)

 

Jó étvágyat és jó egészséget!
Klarissza

 

És akkor nézzük meg, milyen jó hatással van a szervezetünkre a kömény:

köménymag hatása a szervezetre

Kömény, a gyógyító fűszer

Nem csak teaként, de az ételbe belefőzve is kifejti jótékony hatását a fűszerkömény.

A fűszerkömény egyike a hazai alapfűszereknek, szinte minden háztartásban megtalálható, és számos ételt ízesítünk vele. Mindemellett olyan jótékony tulajdonságokkal is rendelkezik ez az apró mag, hogy természetes gyógyszerként is alkalmazhatjuk. Ha valakinél mégis hiányozna a fűszerpolcról, feltétlenül érdemes beszerezni belőle!

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával10

Fűszerkömény, az évezredes gyógyító

A minden bizonnyal Délnyugat-Ázsia területéről, illetőleg a Földközi-tenger partvidékéről eredeztethető, mára világszerte elterjedt növény igencsak jól alkalmazkodott a szélsőséges természeti viszonyokhoz, ezért is termesztik nagyon sokfelé, és ennek köszönheti kedvező árát is. A fűszerkömény (tudományos neve: Carum carvi) jelenleg ismert legkorábbi régészeti leletei a Kr. e. 3. évezredből származó sírok feltárása során kerültek elő. Így hát nem csoda, hogy az egyik legrégebbi fűszerként tartják számon világszerte. Már a Bibliában is találkozunk a kömény cséplésével. A mag kinyerése számos országban ma is a biblikus időkéhez hasonlóan történik – persze modernebb eszközökkel. Az sem meglepő, hogy a Kr. e. 3. századból fennmaradt, Apicius nevéhez köthető De re coqinaria címen fennmaradt könyvben is szerepel: itt található az első fűszerként alkalmazott említése is, legalábbis ennél korábbi írásos nyom még nem bukkant fel.

A fűszerkömény a világ majdnem minden részén megterem

A növénytanilag az ernyősvirágzatúak családjába (ide sorolható többek között a zeller és a sárgarépa is) tartozó fűszerkömény legértékesebb része minden kétséget kizáróan apró, aromás magja. Rokona a kapor, az ánizs, az édeskömény és a római kömény is. Frissen megtalálható benne szinte a teljes vitaminskála: A-, többféle B-, valamint C-, E- és K-vitamint is tartalmaz. A fontos ásványi anyagokból is meglepően komoly koncentrációval rendelkezik. Kifejezetten sok vasat, kalciumot, magnéziumot és foszfort rejt, de számottevő mennyiségben található benne cink, kálium, de még nátrium is. Rendkívüli aromáját magas illóolaj-tartalmának köszönheti. A jellegzetes illatáért, zamatáért a limonén nevű szerves vegyület egyik származéka, a karvon névre hallgató, vízben nem oldódó vegyület a felelős. A karvon méregtelenítő tulajdonságáról is ismert, a köménymag fogyasztásával tehát többek között a bélrendszerünk méregtelenítését is elősegíthetjük.

Nagyi köménymaglevese csurgatott tojással és pirított zsemlekockával11

Nem csupán az egyik legrégebbi fűszer, de az egyik legősibb természetes gyógyszer is a köménymag

A köménymag gyógyászati hatásait régtől fogva ismeri az emberiség, a népi gyógyászat is előszeretettel használja. Összetevőinek köszönhetően elsősorban az emésztőszervrendszerre gyakorol igen kedvező hatást. Étvágygerjesztőként és görcsoldóként éppúgy bizonyított már a köménymag, mint szélhajtóként. Épp ezért gyakori összetevője méregtelenítő, puffadás gátló vagy épp görcsoldó teakeverékeknek is, de a köménymagból magunk is egyszerűen készíthetünk teát. ½ teáskanál kissé összetört köménymagot (így ugyanis gyorsabban felszabadul a magok értékes beltartalma) 2 dl forrásban lévő vízzel öntsünk le, 10-12 percet hagyjuk állni, majd leszűrve, lassan kortyoljuk. Meglepően gyors és hatékony segítség emésztési problémák esetén.

A köménytea azonban nemcsak ilyen gondokra jelenthet megoldást, hanem a bakteriális eredetű, ún. megfázásos betegségekkel szemben is felveszi a harcot. A kömény komplex vegyületeinek baktériumölő tulajdonságai ilyen esetekben is érvényre jutnak. Torokfájás, köhögés esetén is érdemes hát kipróbálni a köményteát. Forrás: mindmegette.hu

 

 

süti beállítások módosítása