Világszerte népszerű!
A napszak bármely pillanatában ehető és egészséges finomság.
Lehet, előétel, vagy főétel, ahogyan szeretnéd. :) Egyszerűen, és könnyedén megvalósítható, kezdőknek is ajánlom.
A gyorsan elkészíthető, sokféle finomsággal megrakott pirított, ropogós kenyér az egyik legnépszerűbb előétel akár többfogásos vacsoráról, akár baráti vagy családi összejövetelről van szó, de a kettesben elköltött étkezések ínycsiklandó felvezetése is lehet.
A világszerte népszerű bruschetta (ejtsd: bruszketta) első darabjai a 15. században valahol egy közép-itáliai parasztkonyhában készülhettek – hogy pontosan ki és mikor tálalta fel a kezdetben kevés olívaolajjal meglocsolt pane bruscatóból (pirított kenyérből) álló ételt, ugyanúgy nem ismert, mint a szegények konyhájából származó számos közismert fogás születése. Évszázadok alatt aztán részben az életkörülmények javulásával, részben pedig a leleményes itáliai szakácsok és háziasszonyok ügyességének, fantáziájának és a rendelkezésre álló alapanyagok végtelen számú variációjának köszönhetően elfoglalta helyét a társadalom szinte minden rétegének asztalán, sőt a luxuséttermek konyhájának kínálatában is.
A bruschetta rendszerint ropogós héjú kenyérből, és máig az egyik legismertebb változat - frissen pirított kenyérből készül, amelyet még melegen alaposan bedörzsölnek fokhagymával, majd sózzák, és több-kevesebb olívaolajjal meglocsolják, időnként kevés borssal fűszerezik. Ennek az egyszerű bruschettának a lényege a jó minőségű olívaolajban rejlik. November táján számos itáliai olajtermelő teszteli családi és baráti körben a frissen sajtolt olajat ezzel az egyszerűségében is tökéletes falattal.
Toszkánában a bruschettát fettuntának hívják, ami annyit tesz: „olajos szelet” A bruschetta mostanában igen népszerű, többek között az angol középosztály egyik nagy kedvence. Forrás itt és itt
Én ma hoztam nektek egy ilyen különleges finomságot, melyet vacsorára készítettem, de a napszak bármely pillanatában ehető és egészséges, mely gyorsan készen van. :)
Articsókás-rizses bruschetta KETO recept gluténmentes
Hozzávalók:
80% csökkentett szénhidrát kenyér (tesco, spar lehet kapni!) - gluténmentesen itt
½ doboz piros koktélparadicsom vagy 3-4 db közepes paradicsom
½ doboz sárga koktélparadicsom
1 üveg articsóka - (ízlés szerint 3-4 db)
1 maréknyi olívabogyó fekete-zöld
pekándió vagy kesudió vagy magyar dió - (ha nem vagyunk rá allergiásak)
egy csipet chili pehely
egy csipet Himalája só
egy csipet Hétbors durvára darált fűszer
1 db zöldhagyma – zöldjével együtt
kb. 4-6 levélke friss bazsalikom levél
½ citrom (közepes) reszelt héja és leve
1 kk cukor
2 gerezd fokhagyma – reszelve
egy nagy löttyintésnyi extra szűz olívaolaj
3-4 ek rizs - (Keto étrendnél hagyjuk el!)
Tetejére:
retekcsíra
Ha csak egy-két személyre készítjük, akkor kevesebb anyaghányaddal számoljunk, ízlésünknek megfelelően.
A hozzávalóknál * megjelölt termékeket a négy égtáj Ázsia boltban szoktam vásárolni, online is lehet rendelni:
http://azsiabolt.hu/termekek
http://www.azsiabt.hu/termekek/fszrkev?page=1
Articsókás rizses bruschetta KETO
elkészítése:
A paradicsomot vágjuk fel kockára, majd tegyük egy tálba. Ezt követően adjuk hozzá a szintén kockára vágott articsókát, olívabogyót, durvára vágott diót, karikára vágott zöldhagymát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg chili pehellyel, és jól keverjük össze.
Ezután reszeljük bele a citromhéjat, és adjuk hozzá a levét is, majd a cukrot (ez azért kell, hogy a savas jelleget ellensúlyozzuk). Majd reszeljük bele a fokhagymát, és jól keverjük el megint.
Locsoljuk meg olívaolajjal, vágjunk apróra bazsalikom levelet. Nekem volt egy kis főtt rizs - (ezt keto étrendnél hagyjuk el, de nem sok, néha ebben az esetben én szoktam használni) így azt is felhasználtam, ezt a végén adjunk hozzá. Majd jól keverjük el, nagyon szépen felszívja a rizs egy kicsit a paradicsom levét.
Majd pirítsuk meg a magos szeletelt kenyeret, és halmozzuk rá az articsókás-rizses bruschettát. A tetejét szórjuk meg retekcsírával, és máris falatozhatjuk ezt a finom és egészséges bruschettát.
Ha tetszett a recept, kérlek, oszd meg másokkal is, hisz az egészség mindenkié… Köszönöm
További receptekért, tippekért, érdekességekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:
https://www.facebook.com/mediterranetelek.klarissza
Jó étvágyat és jó egészséget!
Klarissza