Nagyon jó gyomorvígasz: Kolbászos frankfurti leves KETO
2017. november 15. írta: Klarissza24

Nagyon jó gyomorvígasz: Kolbászos frankfurti leves KETO

Ifjúságunk menzás kedvence!


A diétás zsírégető. :)





Frankfurtban járva hamar kiderülhet, hogy a menzás kedvencünknek, semmi köze névadójához. Frankfurtban, mint sem tudnak a mi frankfurti levesünkről, de ettől függetlenül, isteni finom, és igazán felmelegít a hideg napokon.

A két világháború között a szerény polgári lét velejárója volt: akinek nem telt marhára, az virsliből főzött levest, de a II. világháború után, s főleg az ötvenes években státusszimbólummá avanzsált, hiszen akkoriban már a virsli is luxust jelentett. A kelkáposztával agyonetetett nép aztán a hetvenes években ráunt, így a frankfurti leves a nyolcvanas évekre tipikus menzakaja lett, azaz társadalmilag nagyot zuhant, s ezen az állapoton a rendszerváltás sem változtatott. 



Persze ma már feltűntek a jobb minőségű virslik, ez pedig reményt ad a frankfurti leves újjászületésére, amely attól igazán magyar, hogy csakis ezt a fajta virslis levest készítik kelkáposztával, csöppnyi pirospaprikával és tejfölös habarással. Amúgy ez a leves virágkorában, az 50-es 60-as években elképzelhetetlen volt Delikát nélkül… :) így hát, mindenki alakítgatja ezt a finom levest a saját ízlésének megfelelően. Erre is mondhatjuk, hogy ahány ház, annyi szokás. Íme, az én receptem, én így készítem. Isteni finom és egészséges, érdemes elkészíteni. Arról nem is beszélve, hogy beilleszthető a káposztaleves diétába, (akár a krumpli el is hagyható, bár én nem szoktam, így is hatásos) igazán zsírégető finomság.


Kolbászos frankfurti leves KETO recept gluténmentes
Hozzávalók:

1 db kisebb fej kelkáposzta
5 dkg füstölt házi szalonna
1 db vöröshagyma
2 db zöldhagyma
2 db TV paprika
Kaliforniai paprika (piros-zöld-sárga fele)
3 db paradicsom
2 db sárgarépa
2 db fehérrépa
1 db kisebb karalábé
1 db zellerszár más néven szárzeller
6 db burgonya - (keto étrendnél ezt hagyjuk el, enélkül is isteni finom)
1 db chili
2-3 db Wiesbauer gluténmentes csípős grill kolbász - Sparban, Aldiban kapható
Fűszerek:
2 db marhahús leveskocka gluténmentes
1 liter húsleves alaplé vagy víz
2 gerezd fokhagyma - reszelve
½ kk *cayenne bors
1 kk *majoránna
½ kk *őrölt kömény
1 kk *borsikafű
½ kk *ötbors őrölt fűszer
1 csipet *kakukkfű
1 kk *Himalája só – ízlés szerint
1 kk Kalocsai pirospaprika
2 ek tápióka liszt - (keto étrendnél 2 g konjac liszttel sűrítünk, de el is hagyhatjuk)
5 ek kókuszolaj
1 csokor petrezselyem
Tálalásnál:
20% tejföl ízesíthetjük

A hozzávalóknál * megjelölt termékeket a négy égtáj Ázsia boltban szoktam vásárolni, online is lehet rendelni:
http://azsiabolt.hu/termekek
http://www.azsiabt.hu/termekek/fszrkev?page=1



Kolbászos frankfurti leves KETO
elkészítése:

A kelkáposztát vágjuk fel, egy kés segítségével vékonyabb csíkokra. A zöldséget, burgonyát, paprikát, paradicsomot kockákra, a hagymát apróra, zöldhagymát, chilit, szárzellert karikára vágjuk fel. Majd tegyük félre.

A szalonnát csíkokra, a kolbászt karikára vágjuk fel.

Ezután a kókuszolajat hevítsük fel, majd pirítsuk meg a szalonnát, jöhet rá a kolbász, majd a hagyma, tovább pirít, majd a paprika, chili, paradicsom, majd pirítsuk tovább kb. 5 perc.


Ezt követően, adjuk hozzá a zöldségeket és pirítsuk tovább. Majd a hőről lehúzva, adjuk hozzá a Kalocsai pirospaprikát, keverjük el.
Majd a hozzávalóknál lévő fűszerekkel ízesítsük, szórjuk meg tápióka liszttel, és szintén keverjük el. (keto étrendnél kihagyjuk)

Tegyük vissza a hőre, majd öntsük fel alaplével, vagy vízzel, (keto étrendet követőek: ennél a lépésnél, keverjük el a konjac lisztet egy kis sóval, majd a hideg alaplével vagy vizel és adjuk hozzá ) majd a káposztát, addig legyen a folyadék, hogy épphogy ellepje.

Mielőtt készen lenne, előtte egy 15 perccel, adjuk hozzá a burgonyát - ezt keto étrendnél elhagyjuk. Majd főzzük teljesen készre. Ha elkészült a végén apróra vágott petrezselymet szórjunk bele.



Tálalásnál tejföllel kínálhatjuk.



Ha tetszett a recept, kérlek, oszd meg másokkal is, hisz az egészség mindenkié… Köszönöm

 

További receptekért, tippekért, érdekességekért csatlakozz a facebook oldalamhoz:
https://www.facebook.com/mediterranetelek.klarissza

 

Jó étvágyat és jó egészséget!
Klarissza

 

süti beállítások módosítása